Rólunk

A Junior Zrt. Magyarország első gyermek-, diák- és munkahelyi étkeztetéssel foglalkozó cége. Az 1952-es cégalapítás óta szervezetünk folyamatosan változott és fejlődött, mindig a gyermekek igényeinek megfelelően.
Csapatunk dietetikusokból, élelmezésvezetőkből, elkötelezett és képzett szakácsokból áll. Junior épít saját tradícióira, de ellenőrizhető módon hozzájárul fogyasztói egészséges táplálkozásához, így például elsők között csatlakozott a Mintamenza Programhoz.

Történetünk

Társaságunk 1952. október 1-jén alakult Üzemélelmezési Vállalat néven, majd 1953-tól már Gyermekélelmezési Vállalat megnevezéssel működtünk. 1986-tól büszkén viseljük a Junior Vendéglátó Vállalat nevet.
A rendszerváltást követően nem sokkal részvénytársasággá alakultunk, majd 1996-ban az első teljesen magyar tulajdonú étkeztetési magánvállalkozás lettünk.
2014-ben a Prizma FM Zrt. a Junior Zrt. részvényeinek megvásárlásával megszerezte a teljes tulajdonjogot. Budapest több kerületében, valamint agglomerációs környezetében és több vidéki nagyvárosban szolgáltatunk. Nagykonyháinkon naponta 38.000 adag ebédet készítenek el kiváló szakácsaink.

Hova tartunk

Szívügyünknek tekintjük az egészséges táplálkozásra nevelést. Tudjuk, hogy a gyermekkorban felvett táplálkozási szokások végigkísérnek minket egész életünkben, ezért óriási hangsúlyt fektetünk arra, hogy ételeink egészségesebbek és emellett finomak legyenek. Ennek érdekében folyamatosan fejlesztjük receptjeinket. Egyrészt ragaszkodunk a hagyományainkhoz is, de rendszeresen keressük a korszerű megoldásokat, amelyek nagykonyhai méretekben is finoman elkészíthetők, és mutatósak tudnak lenni.
Alkalmazottainknak olyan munkahelyeket teremtünk, amelyek teljes mértékben biztonságosak és egészségükre sem ártalmasak. Ételeink a tanúsítványok minőségelvárásainak teljes mértékben megfelelnek.
Fontosnak tartjuk a sport, a kultúra valamint az emberi és teljesítménybeli értékek figyelembevételét, támogatását. Így nálunk, a Junior Vendéglátó Zrt-nél nem csak a gazdasági eredmény a fontos, hanem a felelősségteljes törődés környezetünkkel és a társadalommal.

Amiben még jók vagyunk

Ellátási területeinken tej-, tojás- és gluténmentes étkeztetést is vállalunk, gondolva ezzel azokra az ételallergiában és/vagy ételintoleranciában szenvedő fogyasztóinkra, akiknek a normál táplálkozástól eltérő szükségleteik vannak.
Cégek, irodák étkeztetését is vállaljuk, illetve az általunk ellátott oktatási intézmények felnőtt dolgozóinak is biztosítjuk a megrendelt ebédet, és természetesen ebben a fogyasztói körben is ki tudjuk elégíteni a rendkívüli igényeket a dietetikusokkal való előzetes egyeztetés alapján. Kórházakban, egészségügyi intézményekben is szolgáltatunk, akár napi ötszöri ellátást is biztosítunk.

Partnereink minden egyedi kérésére gyorsan és körültekintően reagálunk.